Lecsós csirkemell másképp

Amikor elkezdek főzni, sokszor én tudom meg utoljára, mit is készítettem.
Főzés közben dől el, hogy mi is lesz belőle.
Ezért ez a csirkemell sem épp a klasszikus lecsós csirke, de mondjuk hívjuk annak.
 
 
Lecsósnak tűnő csirkemell
 
A csirkemellet megmostam, csíkokra vágtam, sóztam és borsoztam, megszórtam fokhagymaporral és csirkefűszerrel.
Kókuszolajon lepirítottam, majd pici vízzel felöntve fedő alatt párolni kezdtem.
 
Ezalatt a létező összes paprikát kivadásztam a hűtőből, felvágtam csíkokra, kockákra és egy fej hagymán párolni, dinsztelni kezdtem, majd hozzádobtam még egy paradicsomot, kockákra vágott cukkinit is, egyszóval mindazt a zöldséget, amit otthon találunk. Fűszerezzük ízés szerint.(pl. fokhagymapor, só, zöldfűszer.)
 
Amikor megpuhult, megfőtt, akkor a zöldségeket a csirkéhez borítottam és összebarátkoztattam őket.
 
Főtt barnarizzsel tálaltam.
 
Ha már kitapasztaltuk, mennyi idő alatt főnek meg, akkor egy serpenyőt is használhatunk, én most kettő külön edényt mosogattam, hogy külön lássam, mikor sülnek készre, majd a végén kevertem össze őket, de nem muszáj így, először lepiríthatod a csirkét és menet közben adhatod hozzá a zöldségeket.
 
Jó étvágyat :)
 

Elérhetőség

dietaénigyszeretlek.hu

© 2014 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode